Leültünk én és a magányNémán beszélve egy hangtalan éjszakán Didergő csend árasztott el mindentcsak ketten voltunk, Te és ÉnEgy őszi nap ködös éjjelénForró leheletünk puha párával borítva minketMintha selyem takaróval ölelnél engem De testembe vájtad most fagyott…

Miért nem érzem azt, mint rég?Köztetek járva az embertelenségbilincse fogja csuklómat leláncolvaA múlt rabságában táncolva Nincs itt már semmi szépNem vár engem szebb jövőképMert a valóság ez, mind mondjátokEbben múljon víg fiatalságom Nézd! A virágok hervadnak…