Mert a szépségre koncentrálunk ,nem a tartalomra
Sóbányák ülnek a homlokokra
Kertet gyújtogató zöld manók lidércnyomást esznek vacsorára
Befelé fordul az ki kifelé mutatott saját kárára
Kérész életű fénycsóva lett az álmuk
Beletemetkezve a magányba, félholtan álmodva várunk

Szemüveget cserélünk sokszor és sokat
de a világunkat, a pegazusokkal, törpékkel és mesével
takarod a színesített műanyag üvegből készített lencséddel

Megszólalt az ébresztő, fájva sikít a mindennapokba hív
keserédes zenével, mindegy... egyszerű már
vonalak, négyzetek, térformák szabályosan állnak lám'

Szorít a gyeplő engem és talán téged, te értő idegen.
Megállni csendben szeretnék,
de az időt félbehagyni isteneknek is ismeretlen engedmény
Jön az új ájulás, sodrás, bizonytalan belső nyomás
Újabb kaktusztüskével szórt úton járás, az ismétlődő lélekfosztás.
Mert ez egy másik állapot...

Az a baj amikor egy buliban nagy a zaj
és Te nem látsz a zajtól meg a hajtól ami épp a piádba landolt
Az a baj, hogy gondolkodni kéne és nem baszakodni
kábultan igent mondani, aztán csodálkozni, hogy a wc-ben sztriptízelsz,
másnap meg a barinőidnek hisztizel
Fel kéne már nőni, vagy nem?
Gyermeteg éned hányna erre a képre.
Tudom, hogy megbántottak, tudom, hogy fáj,
és tudom, hogy tudod, hogy tudom, de ettől még pont leszarom.
Az a baj, hogy hiába a tehetség, hiába az ész, ha úgy használod, hogy ezzel semmit nem érsz.
Vagyis nem használod, és Ő pont ezt használja ki,
mikor az italodba kemény drogot csúsztatott, láthatod, nem titok
és Te még helyeslőn bólintassz is, hogy : "Tolhatod!"
Az a baj, hogy ezt itt mind tudod, és mégis újabb és újabb köröket futhatok.
Figyelj!... Becsukódott az ajtó.
Ki ment ki rajta?
Az önbecsülésed, ki a járda szélén okád már,
mert a hiteles személyiséged egy okádmány.
Az a baj, hogy nem vagy egyedül
Aki tegnap volt rajtad fölül, és mára, ha a nevedet tudja örül,
bár ,ha nem az sem lombozza le,
elég volt neki amikor a fejedet ondózta le.
Na Ő veled van, csak épp nem melletted.
Az a baj, hogy magadnak mondassz ellent
amikor a kelleténél többet kellettél annak akinek nem kellettél egy olcsó numeránál többre
És Te ezt elfogadod tökre
csak éjszaka amikor lázasan forgolódsz az ágyadban
rémálmoktól gyötörve, kerül le a kemény kabát, fogaid szorítva vasökölbe
téped ketté tépett lelked.
És tudod mi a legnagyobb baj?
Hogy tudod mi a baj...
Te magad vagy a baj!