Mikor bedarál a világ zaja néha ordítanom kellfelemelt kézzel üvöltöm engedj már elIngó ladikon sodródó túlélők vagyunkegymást felfaló utolsó tanúkÉlve jatszva meg a napi szerepet, mikorbódító tébolyba lépünk keresve szerelmetEltelt időben meggörbült tér az éjszaka…

Ott legbelül, hol hallani lépteim zajátérezni még valóságom pislákoló szikrájátTeli tánccal, vízzel, zenévelkedvesen szóló épp elmévelHarmatos tavasz van a kertekbenvirág nyílik szelíd emberekbenDe kell a kabát, az mindig kellmegvédeni lelkem remegő testeddelTakarni ,ha jön…

Mindenkit elkap ez a flashEz a mocskos Budapest. Zsibongó utca szélén állvaSzomjoltó ürességet fejedbe zárvaNyílik a paradicsomnak világaHol elfedett a társas magány hatása. Tegnapi gondolatok foszlányaMára mámorszagú éjnek talánya. Lassú, megfoghatatlan térKörbe, körbe…

Mert a szépségre koncentrálunk ,nem a tartalomraSóbányák ülnek a homlokokraKertet gyújtogató zöld manók lidércnyomást esznek vacsoráraBefelé fordul az ki kifelé mutatott saját káráraKérész életű fénycsóva lett az álmukBeletemetkezve a magányba, félholtan álmodva…

Az a baj amikor egy buliban nagy a zajés Te nem látsz a zajtól meg a hajtól ami épp a piádba landoltAz a baj, hogy gondolkodni kéne és nem baszakodnikábultan igent mondani, aztán csodálkozni, hogy a wc-ben sztriptízelsz,másnap meg a barinőidnek hisztizelFel kéne már nőni, vagy nem?…