Mikor bedarál a világ zaja néha ordítanom kell
felemelt kézzel üvöltöm engedj már el
Ingó ladikon sodródó túlélők vagyunk
egymást felfaló utolsó tanúk
Élve jatszva meg a napi szerepet, mikor
bódító tébolyba lépünk keresve szerelmet
Eltelt időben meggörbült tér az éjszaka szava
ma van a most már nem tudod mikor térsz haza
Csenddé válik a pezsgő lüktetés
erekbe szalad vértől ázott feledés
Félédes boromba kortyolva mennék tova
félig teli vagy üres? Már mindegy kinek, hova
visz életet, lelket, szerelmet... embert
Az elutasításból fakadó gyöngyszemet
kebledre vetted
Vagy beőröl és beőrűlsz vagy
lepergő könnyű esőcseppeken táncolva
nevető gyerek szellemet adsz lelketlen kedvteleneknek.