Fut a világ maga előtt, de néha meg kell állni egy percre
belecsodálkozni a végtelenbe
Csiklandozó napsugár hadd csókolja kebledre a rúzsát
Állj ki úgy, mint művésznek a múzsák,
Hisz apránként méri fel a tested ez a festett égi kép
Végül behatolva beléd az elméd rabként érzi már a véget
Ki vagy? Ha a kozmosz túl nagy. Agypályáidon a kérdés éget,
mint legjobb drog úgy hat a saját éned
Mikor a rácsodálkozás a Véges - Végtelenre arcon csap
Csak akkor derül ki, te itt ki is vagy.