Ma is elaludtam.
Úgy 30 napja alszom.
Ekkor kezdődött el az ősz.
Azóta élek éjjel, a csodaországomban,
hol átnyúlok álmaim tükrén
és, mint utolsó csepp a zuhanyrózsán
várom, hogy belemerüljek ismét a lefolyóba,
mint minden zuhanyzás utáni estén.
Sikerült megint,
ott vagyok a kedvenc filmemben veled.
Nem lélegzünk, nem vagyunk éhesek
és nincsen egyéb szükségletünk
csak az érzés, hogy most élhetünk.
Aztán jön valami berregés a bal fülembe.
Egyre jobban zúg.
Azt hiszem egy vonat közeledik felém álmomban.
Lenyomom a szundi gombot.
Lenyomom még egyszer.
És még egyszer.
Nem is tudom hányszor...
Akár egy unalmas előadáson
merengve az élet fontos kérdéseiről, 
hogy az a falevél ami a padlón hever
vajon tavalyról maradt- e itt
vagy az imént hozta be valaki 
nem is sejtve, hogy azt őszt hordozta a talpán.
Érdekes.
Hopp! Kizökkent egy hang!
A nevemet hallom és egy félig értett kérdést
egy latin szó birtokos ragozásáról.
Így csap belém minden nap reggele
mikor az ébresztőm szól.
Felülök. Pislogok.
Dél van és csend,
és mégis a fülemben cseng a déli harangszó
egykedvű éneke.
Ilyenkor mindig elkap az érzés, mintha az idő megállna
egy percre a légüres súlytalan térben.
Ránézek okos telefonom órájára.
1 perc alatt 10 perc történt.
Túlélek.
Kötelesség.
Emberek.
Séta.
Egyedül.
Haza.
Az íróasztalomat nézem.
Fáradt sárga, fa utánzat, lakkal meg hideg fém lábakkal.
Olyan érzést keltenek, mint a régi BKV buszok fém fogantyúi
amiket télen kesztyű nélkül megfogva beleborzongtunk.
Rajta egy lámpa, energiatakarékos olcsó, fehér fénnyel.
Meg a kinyitott tankönyv
amitől okosabbnak kéne lennem holnap, mint ma.
A némaságot harapni lehet.
Rászállt egy muslica épp az M betűre.
Vajon milyen lehet az élet egy muslica szemén át?
És vajon tudja-e különleges voltát, hogy csak 4 kromoszómája van?
Nem tudja... biztos, hogy nem tudja.
És mégis boldog.
Érdekes.
És akkor belenyilall a felismerés agyam szürkeállományába, hogy hiányzol!
Hogy annyira hiányzol, mint saját magam előtted.
Hogy tudom miért van csend körülöttem.
Hogy miért nézem a muslicát az M betűn.
Hogy miért veszek el egy falevélben...
Mert irreverzibilis kölcsönhatásban működött a kémia kettőnkben.